Faházaink szezonálisan kerülnek kiadásra, elsősorban nyáron (májustól-szeptemberig) mivel nem fűthetőek. Ezen kívül tavasszal és ősszel horgászok is szokták bérelni.

A faházak öt személyesek két szoba (3 ágyas, 2, ágyas) ezen kívül felszerelt konyha (5 fő részére), fürdőszoba, WC minden faházban található. Felszereltség még továbbá hűtőszekrény, Tv, öt fő részére ágynemű. A nyaraló közvetlen a tó partján helyezkedik el (kb. 20 méter). A nyaralókat öt faházba tudjuk elhelyezni összesen 25 fő részére tudunk szállást biztosítani.

A nyaraló udvarán parkolási lehetőség van (zárható udvar). Az udvarban található még 2db bográcsos főzőhely. Szórakozást a nyaralón belül asztalitenisszel, csocsóval, illetve lengőtekével lehet eltölteni. A strandon rendezvények, horgászversenyek, strandolás nyújt kikapcsolódást a nyaralók rendelkezésére.

A nyaralót célszerű két-három hónappal a nyaralás előtt lefoglalni, hogy a választott időpontra legyen hely. Előleget szoktunk kérni (az üdülési összeg 20%-át, de minimum 10.000Ft-ot). Ennyi tájékoztatást tudok egyelőre adni, ha bármilyen kérdés felmerül állok rendelkezésére.

Tisztelettel:

ANGYALBŐR ÜDÜLŐ